Kedves látogatók!
Elnézéseteket kérem a majdnem 3 hónapos csendért és hírnélküli időszakért, de az élet körülöttem is zajlik, és itt van az érettségi is évvégén tudom nem kifogás, de első a kötelesség, itt vagyok már és amennyiben szabadidőm lesz foglalkozok majd a hírszerzéssel és a lap frissítésével, addig is toborozzáto ka látogatókat hogy legyen miért frissítenem ellenkezőleg az oldal megszűnése is szóba kerülhet, hizsen látogatók nélkül magam szórakoztatom csak.
2010. 03. 09. /szerkesztő/
Legújabb fejlemények: manapság hallani olyan híreket, hogy készülődik a Rockstar egy új GTA résszel mely GTA V névre hallgat majd, ám ezt a kósza foszlányt még nem erősítette meg a felsőbb vezetés, ennek ellenére a megtévesztés erejével hatnak a már előre is összedobott "kamu"trailerek.
Hölgyeim és Uraim
A napokban olvastam az egyik PC-s lap honlapján, hogy a GTA Lost and Damned necű első nem túl szerénymotoros kiegészítője, amely elsőként konzolra jelent meg eddig, most átdolgozásban készül PC-re is úgyhogy körülbelül 80 óra játékidő és legalább az alapjáték felét kitevő, küldetésekkel teli kiegészítőre várhatunk. Tehát fő a nyugalom további hírekért keressétek persze ezt az oldalt is
Én mindenesetre azt mondom, hoyg legyen igazuk azoknak akik ezt terjesztik, én is csak úgy hallottam, de egyenlőre sokadik GTA IV végigjátszás után is jól el szórakozok még a jelenleg legújabb GTA résszel.
2010. 03. 09. /szerkesztő/
FIGYELEM!!
A GTA IV. részét már le lehet tölteni PC verzióban a www.pirateclub.hu honlapról! A játékot több tárhelyen is közzétették már néhányan!
TEHÁT ELÉRKEZETT A NAGY NAP 2008. 12. 02. TÖLTHETŐ A GAME innen
A pirateclub.hu regisztrálós honlap, ami ingyenes és nem számol warnt legalábbis nekem nem számol
! Ezen felül a rengeteg tárhely közül bármelyiket ingyenesen vehetitek igénybe de véleméynem szerint a data.hu ftp tárhely a legjobb de előtte töltsd le hozzá a DataGet2.09-et innen
A Grand Theft Auto IV PC-s konfigurációja
Ajánlott konfiguráció:
Operációs rendszer: Windows XP SP2
CPU: kétmagos (Intel Pentium D, vagy ennél jobb)
RAM: 2GB
VGA: legyen DirectX 10, vagy DirectX 9 kompatibilis, 512 MB memóriával
HDD: 18 GB/ azért ez pöppet húzós/
megjelenés:
2008. december 03.
fejlesztő:
Rockstar North
kiadó:
Take-Two
platform:
PC, XBOX 360, PS3
EladoDomain.NET támogatásával a HuPont.hu ingyen honlap látogatók száma jelen pillanatban: